Veronika táskája :D
2010. november 7., vasárnap
Bevezető
Csak futottam. Rohantam valami elől de nem tudtam miért vagy hova. Az életemért küzdöttem. Féltem. Hideg volt és sötét.
Azt kivántam bárcsak otthon maradtam volna. Bárcsak hallgattam volna anyámra aki könyörgött hogy ne menjek. De önfejű
voltam és makacs mint mindig. Vicces. Most a halál torkában egy dal jut eszembe. Egy dal amit még régebben halottam.
Nem tetszett, de mégis ezt a dalt játszotta ujra és ujra le az agyam. Üzenni akar? Mi jelentése lehet annak hogy I'm not afraid?
Hogy ne féljek? Ennyi lenne a nagy relytéj? Futottam tovább egy nyirkos erdőben. Folyton megcsúsztam. Elestem.
Amikor kinyitottam a szemem egy szempárral néztem farkas szemet. A legfélelmetesebb arc tartozott hozzá amit valaha is láttam.
Majd... Felébredtem.
Csak egy álom volt. Izadtan nyitottam ki a szememet majd hirtelen felültem, ami nem volt a legjobb ötlet. Szédülni kezdtem. Amikor
végre vége lett eszembe jutott az álmom. Az az arc- megborzongtam. Kikászálódtam az ágyamból majd kinyitottam a szekrényemet.
Új suli. Új embberek. Erre van szükségem. Most kezdem a 8.at- egy új gimnáziumban. Elővettem a kedvenc ruhámat amit még Londonból
kaptam és az új magassarkúmat. Egy normális 8.os nem öltözik így de szerettem feltünést kelteni. Kilátszani a tömegből. És megtehettem,
gazdag vagyok :D. Az egyik legjobb dolog az életemben. Lehet hogy ez most sznobnak hangzik de ettől még nem vagyok felszines.
Apa szólt hogy jöjjek le mert elő állt a kedvenc kocsim mennem kéne iskolába. Lementem a lépcsőn, megpusziltam apát, Frenket és
mentem is a kedvenc fehér limuzinomhoz. A sofőröm Luke mosolyogva köszönt majd elindiultunk. Idegesen szorítottam magamhoz
a louis vuitton táskámat. kocsi lefékezett egy nagy barna kocka épület elött. Luke átnyújtott egy levelet apámtól.
- Kisasszony ezt az apja küldi.
Kibontottam a levelet amiből egy kulcs esett ki.
" Kicsim legyél jó a suliban. Vettem neked egy extra méretű szekrényt, ilyen csak neked van. A szobalányod berendezte
remélem tetszeni fog. Legyél kedves a
többiekhez és szerezz barátokat. Sikeres napot!
apád"
Elmosolyodtam a szekrény gondolatától. És most bemegyek és nagyon kedves leszek. Kiszálltam az autóbol és rögtön oda jött egy fiú.
- Szia! Biztosan te vagy Veronika! Én Matyi vagyok és körbe foglak vezetni.
- Honnan veszed hogy én vagyok Veronika?
- Szóltak hogy limuzinnal fogsz jönni.
- Akkor menjünk.
Az épület belülről is olyan lehangoló volt mint kívülröl. Megtudtam hogy Matyi több évfolyammal felettem jár. Hát nem volt egy szórakoztató ember.
Megmutatta a szekrényemet, és boldog voltam mert ebbe minden fontos dolog bele fog férni.
Aztán megköszöntem Matyinak a segítséget és bementem a termünkbe.
Mindenki felém fordult. A fiúknak elkerekedett a szeme a lányok meg irigyen mértek végig. Ledobtam a táskám egy ablak melleti helyre és oda mentem
az egyik nagyobb lány bagázshoz. Mintha ott sem lettem volna. De engem nem lehet letörni. Kecsesen átlibbentem a fiúkhoz akiknek elakadt a lélegzete.
Kedvesen köszöntem nekik majd felültem az asztalra, hagyva hogy feljebb csússzon a szoknyám szegélye. Ők is elrebegtek egy- egy sziát.
De végül feloldódott a társaság amikor rájöttek milyen jófej vagyok. Hát talán mégse lesz annyira borzasztó.
Majd becsöngettek és bejött egy öreg vén banya. Azt hittem hogy csak egy takarító de aztán tájékoztattak hogy ő a tanár. Hát nem hiszem hogy sok újjat fogok tanulni:S
kinéztem az ablakon és bámulni kezdtem az eget.
sziasztok
Tudom hogy volt egy másik bevezető még a nyár elején de el vesztettem a történet vázlatát és így nincs sok kedvem folytatni. Ezért kezdtem egy teljesen új történetet ami nem twilightos de lehet hogy vámpíros lesz. Remélem sikerül megjelentetnem azt a jellem fejlődést amit szeretnék elérni. akkor jöjjön is a bevezető.
2010. június 20., vasárnap
Halálos gyönyörűség
Írtam egy pályázatra egy ficet. Gondoltam kirakom ide ha már új fejezetet nem hoztam :(
Halálos gyönyörűség
A kezét a számra tapasztotta és egy kocsihoz vezetett. Élveztem, ahogy a teste a testemhez simul és így összebújva ülünk be az autóba. A sofőr a gázra lépett és egyenes Olasz országba mentünk. Nem tudtam miért csinálom. Talán a férfi szépsége igézett meg. Talán a beszéde. De most már nincs vissza út. Nem hátrálhatok meg. Mennem kell előre és nem törődhetek a múltammal. A férfi nem árulta el a nevét, gyakorlatilag semmit nem tudtam róla. De ő. Neki mennyit fecsegtem ma este abban a kávézóban. Többször is felötlött bennem a kérdés hogy miért engem választott? Amikor bejött mintha rögtön kiszúrt volna. Mintha tudta volna, hogy ott vagyok. A kocsi hirtelen megállt és egy parkolóban találtam magam. A férfi elővett egy bilincset és nem tiltakoztam, amikor a kezemre rakta. Egy raktár épület felé vettük az irányt. Szinte belökött az ajtón és kicsin múlott, hogy meg tudtam tartani az egyensúlyomat. Az épület koszos volt és kihalt. Hirtelen jöttem csak rá hogy mit csinálok. Nem hagyhatom, hogy ez az őrült… de annyira jóképű és olyan kedves volt. Nem akarhat rosszat. Ha akárki meghallotta volna most a gondolataimat biztosan őrültnek hitt volna. De a férfi megigézett a fekete szemébe lógó hajjal, a sötét szemével és a testalkatával. A raktár végébe értünk ahol a férfi felnyitott egy csapó ajtót. Hova vezethet? Izgalmasnak találtam a helyzetet. Talán egy titkos lakásba visz, vagy egy klubba. Amikor leértünk két őr állt az ajtóban.
- Terenc, kit hoztál?
A férfi, Terenc nem válaszolt csak intett a fejével mire az őrök arrébb álltak. A mögöttük lévő vasajtó kitárult és egy csodálatos helyre érkeztünk. A mennyezetet egy freskó díszítette kicsi pufók angyalokkal. A szoba többi része is gyönyörű volt. Arany és gyémántdíszítések mindenhol. De ebből a gyönyörű teremből tovább vezettek egy sötét áporodott szagú helyre. Egy kamrába? Nem ez egy börtön jutott el a tudatomig. Terenc kinyitotta az egyik cella ajtaját és belökött rajta. Arccal a földre estem. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam majd körbenéztem az új lakhelyemen. A Cellában volt még egy velem egykorú lány, aki összegömbölyödve ült a sarokban. Mogyoró barna haja volt és hófehér arca. Terenc még beszólt a cellába.
- Ne kelljen lejönnöm és megfegyelmeznem téged! - Ezzel otthagyott a sötétségben. Nagy nehezen odakúsztam a lányhoz és mellé kuporodtam. Láttam, hogy összerezzen, de ezen kívül semmi jelét nem adta annak, hogy tudja, hogy ott vagyok. Egy ideig figyeltem, de amikor elálmosodtam a fejem oldalra billent egyenesen a lány vállára, ami nagyon kemény volt és hideg. Így aludtam egy ideig de aztán a saját hasam korgása keltett fel. A lány ugyan abban a pózban ült az óta is. Megköszörültem a torkom majd megszólaltam:
- Szia!
A lány nem válaszolt csak rám emelte éjfekete szemét majd visszahelyezkedett az eredeti pózába. Újra próbálkoztam:
- Én Shanon vagyok! És nem tudom, hogy miért vagyok itt.
A lány megismételte az előző mozdulatát és most sem szólt semmit.
- Tegnap láttam egy furcsa dolgot - szólaltam meg újra. Még ha nem is válaszolt azért jó volt beszélni. – Egy férfi, akinek nagyon fehér volt az arca egy nőnek…- nem tudtam folytatni, mert eleredtek a könnyeim. Szipogtam még egy kicsit magamban majd folytattam. – Kiszívta a nő vérét. Láttam tudom, hogy őrültség, de láttam egy vám…
- Elég! – csattant fel a lány. – nem érdekel, hagyj nekem békét! – és ő is sírni kezdett, csak úgy ömlöttek a könnyei.
- Mi történt veled? Talán veled is… mármint te is láttál…
- A szüleimet megölte egy vámpír. Akkor értem haza. Másnap egy fekete hajú férfi idehozott. – ömlöttek ki a száján a szavak.
- És mióta vagy itt? – kérdeztem meg egy kicsit félve.
- Csak két napja nagyjából. – Felém fordult és törökülésbe ült mintha csak egy pizsi partin lennénk.
- És ételt vagy ilyesmit kaptál?
- Nem. Azt mondták bírjam ki három napig és utána lesz valamiféle tárgyalásom vagy mi… - elhallgatott egy percre. – Amúgy a nevem Isabella.
- Akkor, szia Isa!
- Inkább Bella. – válaszolt rá és mintha elmosolyodott volna egy kicsit.
Még sokat beszélgettünk, amikor egyszer csak megjelent Terenc.
- Gyertek. – vetette oda nekünk és kivezetett minket a díszes terembe. Három trónon három ember ült… vagy inkább vámpír? Mellettük őrök.
- Én Aro vagyok! – szólalt meg az aki középen ült. - azért vagytok itt mert tudtok a vámpírokról viszont különleges kepeségeitek vannak. Neked Shanon az hogy hiszékenységet tudsz kelteni. Neked Isabella az hogy halálos gyönyörűséget. Két választási lehetőségetek van vagy vámpírrá változtatunk titeket és beálltok a Volturihoz vagy meghaltok.
- Elnézést hogy közbe szólok, de mi hogy halálos gyönyörűséget tudok kelteni? – kérdezte Isabella.
- Ezt majd megtudod, de hidd, el te leszek a legerősebb Volturi tag. Fogadd el az ajánlatot. Nincs több kérdés. Döntsetek!
Bellára néztem és ő is bólintott egy kicsit.
- Aro! Elfogadjuk az ajánlatodat!
- Tökéletes választás. – mondta Aro gúnyosan mosolyogva.
Majd egy szobába vittek minket és Aro egyik csatlósa belém harapott. Sikoltoztam fájdalmamban és nem tudtam mi van Bellával, amíg meg nem hallottam az ő sikítását is. Nem tudom mennyi ideig vergődtünk a fájdalomban, de egyszer csak elkezdett a szívem felé kúszni a forróság majd olyan gyorsan kezdett dobogni a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéből. Majd vége. Nem volt fájdalom csak nyugalom béke és Isabella szuszogása. Lassan kinyitottam a szemem és meglepődve ültem fel, amikor megláttam egy apró pókot a plafonon, ami nagyjából hat méter magason volt. Meg halottam hogy Bella is felkel. Egymásra néztünk és mindkettőnknek csodálkozva nyílt el a szája. Isabella szép volt, nem is gyönyörű. És az arcából ítélve én is így nézhettem ki.
Lesétáltunk a lépcsőn és mindenki tapsolva fogadott. Hamar én lettem Aro kedvence. Gyakran nevezett Halálos Gyönyörűségemnek és én büszke voltam arra amit elértem. Azóta is Aróval élek és Én vagyok Shanon Volturi!
Remélem tetszik
Halálos gyönyörűség
A kezét a számra tapasztotta és egy kocsihoz vezetett. Élveztem, ahogy a teste a testemhez simul és így összebújva ülünk be az autóba. A sofőr a gázra lépett és egyenes Olasz országba mentünk. Nem tudtam miért csinálom. Talán a férfi szépsége igézett meg. Talán a beszéde. De most már nincs vissza út. Nem hátrálhatok meg. Mennem kell előre és nem törődhetek a múltammal. A férfi nem árulta el a nevét, gyakorlatilag semmit nem tudtam róla. De ő. Neki mennyit fecsegtem ma este abban a kávézóban. Többször is felötlött bennem a kérdés hogy miért engem választott? Amikor bejött mintha rögtön kiszúrt volna. Mintha tudta volna, hogy ott vagyok. A kocsi hirtelen megállt és egy parkolóban találtam magam. A férfi elővett egy bilincset és nem tiltakoztam, amikor a kezemre rakta. Egy raktár épület felé vettük az irányt. Szinte belökött az ajtón és kicsin múlott, hogy meg tudtam tartani az egyensúlyomat. Az épület koszos volt és kihalt. Hirtelen jöttem csak rá hogy mit csinálok. Nem hagyhatom, hogy ez az őrült… de annyira jóképű és olyan kedves volt. Nem akarhat rosszat. Ha akárki meghallotta volna most a gondolataimat biztosan őrültnek hitt volna. De a férfi megigézett a fekete szemébe lógó hajjal, a sötét szemével és a testalkatával. A raktár végébe értünk ahol a férfi felnyitott egy csapó ajtót. Hova vezethet? Izgalmasnak találtam a helyzetet. Talán egy titkos lakásba visz, vagy egy klubba. Amikor leértünk két őr állt az ajtóban.
- Terenc, kit hoztál?
A férfi, Terenc nem válaszolt csak intett a fejével mire az őrök arrébb álltak. A mögöttük lévő vasajtó kitárult és egy csodálatos helyre érkeztünk. A mennyezetet egy freskó díszítette kicsi pufók angyalokkal. A szoba többi része is gyönyörű volt. Arany és gyémántdíszítések mindenhol. De ebből a gyönyörű teremből tovább vezettek egy sötét áporodott szagú helyre. Egy kamrába? Nem ez egy börtön jutott el a tudatomig. Terenc kinyitotta az egyik cella ajtaját és belökött rajta. Arccal a földre estem. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam majd körbenéztem az új lakhelyemen. A Cellában volt még egy velem egykorú lány, aki összegömbölyödve ült a sarokban. Mogyoró barna haja volt és hófehér arca. Terenc még beszólt a cellába.
- Ne kelljen lejönnöm és megfegyelmeznem téged! - Ezzel otthagyott a sötétségben. Nagy nehezen odakúsztam a lányhoz és mellé kuporodtam. Láttam, hogy összerezzen, de ezen kívül semmi jelét nem adta annak, hogy tudja, hogy ott vagyok. Egy ideig figyeltem, de amikor elálmosodtam a fejem oldalra billent egyenesen a lány vállára, ami nagyon kemény volt és hideg. Így aludtam egy ideig de aztán a saját hasam korgása keltett fel. A lány ugyan abban a pózban ült az óta is. Megköszörültem a torkom majd megszólaltam:
- Szia!
A lány nem válaszolt csak rám emelte éjfekete szemét majd visszahelyezkedett az eredeti pózába. Újra próbálkoztam:
- Én Shanon vagyok! És nem tudom, hogy miért vagyok itt.
A lány megismételte az előző mozdulatát és most sem szólt semmit.
- Tegnap láttam egy furcsa dolgot - szólaltam meg újra. Még ha nem is válaszolt azért jó volt beszélni. – Egy férfi, akinek nagyon fehér volt az arca egy nőnek…- nem tudtam folytatni, mert eleredtek a könnyeim. Szipogtam még egy kicsit magamban majd folytattam. – Kiszívta a nő vérét. Láttam tudom, hogy őrültség, de láttam egy vám…
- Elég! – csattant fel a lány. – nem érdekel, hagyj nekem békét! – és ő is sírni kezdett, csak úgy ömlöttek a könnyei.
- Mi történt veled? Talán veled is… mármint te is láttál…
- A szüleimet megölte egy vámpír. Akkor értem haza. Másnap egy fekete hajú férfi idehozott. – ömlöttek ki a száján a szavak.
- És mióta vagy itt? – kérdeztem meg egy kicsit félve.
- Csak két napja nagyjából. – Felém fordult és törökülésbe ült mintha csak egy pizsi partin lennénk.
- És ételt vagy ilyesmit kaptál?
- Nem. Azt mondták bírjam ki három napig és utána lesz valamiféle tárgyalásom vagy mi… - elhallgatott egy percre. – Amúgy a nevem Isabella.
- Akkor, szia Isa!
- Inkább Bella. – válaszolt rá és mintha elmosolyodott volna egy kicsit.
Még sokat beszélgettünk, amikor egyszer csak megjelent Terenc.
- Gyertek. – vetette oda nekünk és kivezetett minket a díszes terembe. Három trónon három ember ült… vagy inkább vámpír? Mellettük őrök.
- Én Aro vagyok! – szólalt meg az aki középen ült. - azért vagytok itt mert tudtok a vámpírokról viszont különleges kepeségeitek vannak. Neked Shanon az hogy hiszékenységet tudsz kelteni. Neked Isabella az hogy halálos gyönyörűséget. Két választási lehetőségetek van vagy vámpírrá változtatunk titeket és beálltok a Volturihoz vagy meghaltok.
- Elnézést hogy közbe szólok, de mi hogy halálos gyönyörűséget tudok kelteni? – kérdezte Isabella.
- Ezt majd megtudod, de hidd, el te leszek a legerősebb Volturi tag. Fogadd el az ajánlatot. Nincs több kérdés. Döntsetek!
Bellára néztem és ő is bólintott egy kicsit.
- Aro! Elfogadjuk az ajánlatodat!
- Tökéletes választás. – mondta Aro gúnyosan mosolyogva.
Majd egy szobába vittek minket és Aro egyik csatlósa belém harapott. Sikoltoztam fájdalmamban és nem tudtam mi van Bellával, amíg meg nem hallottam az ő sikítását is. Nem tudom mennyi ideig vergődtünk a fájdalomban, de egyszer csak elkezdett a szívem felé kúszni a forróság majd olyan gyorsan kezdett dobogni a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéből. Majd vége. Nem volt fájdalom csak nyugalom béke és Isabella szuszogása. Lassan kinyitottam a szemem és meglepődve ültem fel, amikor megláttam egy apró pókot a plafonon, ami nagyjából hat méter magason volt. Meg halottam hogy Bella is felkel. Egymásra néztünk és mindkettőnknek csodálkozva nyílt el a szája. Isabella szép volt, nem is gyönyörű. És az arcából ítélve én is így nézhettem ki.
Lesétáltunk a lépcsőn és mindenki tapsolva fogadott. Hamar én lettem Aro kedvence. Gyakran nevezett Halálos Gyönyörűségemnek és én büszke voltam arra amit elértem. Azóta is Aróval élek és Én vagyok Shanon Volturi!
Remélem tetszik
Sziasztok!
Tudom hogy nagyon várjátok az első fejezetet de arra még várnotok kell.... sokat nagyoon sokat mivel én ma elutazom és csak nyár végén jövök vissza és oda ahova megyek ott nem tudok majd írni tehát remélem megértitek. emailen valszeg elértek de ott se válaszolok túl hamar. Tehát mindenkinek jó nyarat jó szórakozást satöbbi és akkor majd szeptemberben találkozunk!
2010. június 13., vasárnap
Bevezető
Sziasztok! Elkezdek írni egy új ficcet REMÉNY címmel! Akkor itt a bevezető:
Remény- Bevezető
Az élet kegyetlen. Nem törődik azzal, ha kedves vagy egy öreg nénihez. Ezzel nem törődik. Az élet legfontosabb szabálya hogy túléld még akkor is, amikor úgy érzed esélytelen. De ez most nem fog menni. Nem tudok tovább lépni és azt mondani, hogy ez csak az élet kegyetlensége. Véres sebeket ejtett rajtam Ő kinek a nevét még magamban sem merem kiejteni. Miért hittem neki? Az elbűvölő barna szemeinek? A beszédének? A természetének? Miért hittem, hogy ő más? Miért adtam oda magam neki és miért hagytam, hogy megtörténjen mindaz ami?
Nem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Tovább kell lépnem, élnem az életem... Nélküle. Egyedül a sötétben tapogatózva úgy hogy nem tudom mi a következő lépés.
Valahol felsírt egy gyerek. Miért? Miért nem lehetek én az a csecsemő, aki nem sejtve a világ bajait megszületett? Aki még nem érti, hogy mi zajlik körülötte? Miért nem lehetek én is újra olyan? Talán a választ majd egy másik, jobb világban tudom csak meg... vagy soha.
Felálltam a padlóról és belenéztem a széttört tükör maradványaiba. Szétzúztam azt, úgy ahogy egykoron Ő tette ezt a szívemmel. Elbotorkáltam a lépcsőig és vigyázva nehogy szilánkba lépjek felmentem rajta.
Minden más lenne. Ha Charlie-val nem történt volna, akkor a baleset akkor talán lehetnék normális. Egy normális tini, aki suliba jár és leckét ír…
Felsírtam az emléktől és könnyes szemmel bukdácsoltam tovább, míg el nem értem a szobámat. A káosztól, ami itt fogadott kicsit magamhoz tértem. Ezt nem én csináltam. Nem csinálhattam. Körbefordultam a szobámban és egy sikoly hagyta el a számat, amikor megláttam egy alakot a sarokban. Felkapott a hátára mintha csak egy tollpihe lennék és száguldani kezdett velem.
ha tetszett írjatok kommentet létszi xD
Remény- Bevezető
Az élet kegyetlen. Nem törődik azzal, ha kedves vagy egy öreg nénihez. Ezzel nem törődik. Az élet legfontosabb szabálya hogy túléld még akkor is, amikor úgy érzed esélytelen. De ez most nem fog menni. Nem tudok tovább lépni és azt mondani, hogy ez csak az élet kegyetlensége. Véres sebeket ejtett rajtam Ő kinek a nevét még magamban sem merem kiejteni. Miért hittem neki? Az elbűvölő barna szemeinek? A beszédének? A természetének? Miért hittem, hogy ő más? Miért adtam oda magam neki és miért hagytam, hogy megtörténjen mindaz ami?
Nem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Tovább kell lépnem, élnem az életem... Nélküle. Egyedül a sötétben tapogatózva úgy hogy nem tudom mi a következő lépés.
Valahol felsírt egy gyerek. Miért? Miért nem lehetek én az a csecsemő, aki nem sejtve a világ bajait megszületett? Aki még nem érti, hogy mi zajlik körülötte? Miért nem lehetek én is újra olyan? Talán a választ majd egy másik, jobb világban tudom csak meg... vagy soha.
Felálltam a padlóról és belenéztem a széttört tükör maradványaiba. Szétzúztam azt, úgy ahogy egykoron Ő tette ezt a szívemmel. Elbotorkáltam a lépcsőig és vigyázva nehogy szilánkba lépjek felmentem rajta.
Minden más lenne. Ha Charlie-val nem történt volna, akkor a baleset akkor talán lehetnék normális. Egy normális tini, aki suliba jár és leckét ír…
Felsírtam az emléktől és könnyes szemmel bukdácsoltam tovább, míg el nem értem a szobámat. A káosztól, ami itt fogadott kicsit magamhoz tértem. Ezt nem én csináltam. Nem csinálhattam. Körbefordultam a szobámban és egy sikoly hagyta el a számat, amikor megláttam egy alakot a sarokban. Felkapott a hátára mintha csak egy tollpihe lennék és száguldani kezdett velem.
ha tetszett írjatok kommentet létszi xD
2010. május 31., hétfő
:D
Nah én befejeztem ezt a történetet de h ne érjen csak így véget ha valaki szivesen megírná mi történt corin utolsó mondtata után... akkor azt szivesen kiraknám.
öröm volt írni és lehet hogy majd valamikor kezdek egy új történetet!!!
THE EHD
öröm volt írni és lehet hogy majd valamikor kezdek egy új történetet!!!
THE EHD
25. fejezet
Minden jó lesz majd, minden jó lesz majd.... - mondogattam magamban apám szavaim, miközben farkasalakban a Cullen-ház felé igyekeztem.
Mi lesz jól? - hallottam meg a fejemben Jacob hangját és abban a pillanatban a múlt este minden pillanata újra lepergett a szemem előtt. Így az övé előtt is. Gondolatban úgy el kezdett hahotázni, hogy kedvem támadt megfojtani.
Fordulj fel, Jake - tettem fel neki a legenyhébb ajánlatomat.
De a helyett, hogy ő fordult volna fel, hirtelen Corin képe villant be az agyamba. De nem a saját szememmel láttam.
A szemében rémisztő harag égett, teljesen megijedtem tőle. Sosem láttam még ilyennek. Majd, hallottam is, ahogy Brendon olyan szitkokat mondd rá, hogy azon nyomban tudtam, hogy megölöm. Hogy meri?
Remek... - gondolta szarkasztikusan, ahogy észrevette, hogy halljuk őt. Olyan gyors vágtába kezdtem, hogy minél előbb odaérjek, mert felismertem hirtelen a helyet, de Brendon úgy döntött, hogy nem érdekli és neki ugrott a szerelmemnek, aki éppen nem figyelt oda...
... de Corin egy villámgyors mozdulattal kitért a támadás elől. Brendon nem sejthette, hogy a szerelmemnek a nagybátya katona volt. Corin hátulról vetette rá magát a sötétszürke farkasra.
Az ordítást, amit következett már elég közelről hallottam és aztán, mintha... kikapcsolták volna a Brendon Rádiót. Mintha visszaváltozott volna. Mintha... eltűnt volna.
Átugrottam egy ribizlibokrot és ott találtam, előttem térdelve Corint, mellette Brendonnal... nem élt. Corin mérge elég erős volt, hogy megölje.
Úristen - jajdult fel a fejemben Jacob. Ő is mindjárt ideért.
De engem nem érdekelt Brendon. Corin maga elé nézett, pedig biztos voltam benne, hogy tudja, hogy itt vagyok.
Láttam, hogy vérzik, így egy ugrással mellette termettem. Még mindig nem nézett föl. Az egész karján végig volt egy karmolás, de ő rá se hederített.
Na, jó ezt nem csinálhatja velem!
Minden gond nélkül visszaváltoztam és a kezemet Corin arcára tettem. Kicsit megrándult a testem melegétől.
- Nézz rám - kértem, de semmi. - Nézz rám - próbáltam még egyszer. - Nézz rám! - parancsoltam, mire felpillantott. Nem hittem el, hogy tényleg könnyek csillognak azokban a gyönyörű zöld szemekben.
- Megöltem - suttogta. Vagyis inkább, csak a szája mozgott, de hang alig jött ki rajta. - Én... nem akartam tényleg... de amit mondott... hogy te meg ő... elborult az agyam és... most te valószínűleg már nem...
Elhallgattattam egy csókkal, amit a szájára nyomtam.
- Miattam... ölted meg... - sóhajtottam és én is könnyezni kezdtem. Soha nem éreztem magam még ilyen szerelmesnek és ilyen bunkónak... de őszintén... leszartam Brendont. - Minden jó lesz majd... minden jó lesz... - mosolyogtam rá. - Nincs semmi baj...
Corin a szemöldökét ráncolta, ami hihetetlenül jól állt neki. Miért kell ilyen szexinek lennie - sóhajtottam magamban.
- SZeretlek... ne feledd. Bármi történik szeretni foglak. - vallottam be neki.
- Én is téged. - mondta. - És ha téged tényleg boldoggá tesz, hogy farkasokat ölök, akkor szívesen...
- Na, azért azt nem - nevettem. - Ők a testvéreim. Féltékeny vagy.
- Te meg meztelen. - súgta a fülembe Corin.
Mi lesz jól? - hallottam meg a fejemben Jacob hangját és abban a pillanatban a múlt este minden pillanata újra lepergett a szemem előtt. Így az övé előtt is. Gondolatban úgy el kezdett hahotázni, hogy kedvem támadt megfojtani.
Fordulj fel, Jake - tettem fel neki a legenyhébb ajánlatomat.
De a helyett, hogy ő fordult volna fel, hirtelen Corin képe villant be az agyamba. De nem a saját szememmel láttam.
A szemében rémisztő harag égett, teljesen megijedtem tőle. Sosem láttam még ilyennek. Majd, hallottam is, ahogy Brendon olyan szitkokat mondd rá, hogy azon nyomban tudtam, hogy megölöm. Hogy meri?
Remek... - gondolta szarkasztikusan, ahogy észrevette, hogy halljuk őt. Olyan gyors vágtába kezdtem, hogy minél előbb odaérjek, mert felismertem hirtelen a helyet, de Brendon úgy döntött, hogy nem érdekli és neki ugrott a szerelmemnek, aki éppen nem figyelt oda...
... de Corin egy villámgyors mozdulattal kitért a támadás elől. Brendon nem sejthette, hogy a szerelmemnek a nagybátya katona volt. Corin hátulról vetette rá magát a sötétszürke farkasra.
Az ordítást, amit következett már elég közelről hallottam és aztán, mintha... kikapcsolták volna a Brendon Rádiót. Mintha visszaváltozott volna. Mintha... eltűnt volna.
Átugrottam egy ribizlibokrot és ott találtam, előttem térdelve Corint, mellette Brendonnal... nem élt. Corin mérge elég erős volt, hogy megölje.
Úristen - jajdult fel a fejemben Jacob. Ő is mindjárt ideért.
De engem nem érdekelt Brendon. Corin maga elé nézett, pedig biztos voltam benne, hogy tudja, hogy itt vagyok.
Láttam, hogy vérzik, így egy ugrással mellette termettem. Még mindig nem nézett föl. Az egész karján végig volt egy karmolás, de ő rá se hederített.
Na, jó ezt nem csinálhatja velem!
Minden gond nélkül visszaváltoztam és a kezemet Corin arcára tettem. Kicsit megrándult a testem melegétől.
- Nézz rám - kértem, de semmi. - Nézz rám - próbáltam még egyszer. - Nézz rám! - parancsoltam, mire felpillantott. Nem hittem el, hogy tényleg könnyek csillognak azokban a gyönyörű zöld szemekben.
- Megöltem - suttogta. Vagyis inkább, csak a szája mozgott, de hang alig jött ki rajta. - Én... nem akartam tényleg... de amit mondott... hogy te meg ő... elborult az agyam és... most te valószínűleg már nem...
Elhallgattattam egy csókkal, amit a szájára nyomtam.
- Miattam... ölted meg... - sóhajtottam és én is könnyezni kezdtem. Soha nem éreztem magam még ilyen szerelmesnek és ilyen bunkónak... de őszintén... leszartam Brendont. - Minden jó lesz majd... minden jó lesz... - mosolyogtam rá. - Nincs semmi baj...
Corin a szemöldökét ráncolta, ami hihetetlenül jól állt neki. Miért kell ilyen szexinek lennie - sóhajtottam magamban.
- SZeretlek... ne feledd. Bármi történik szeretni foglak. - vallottam be neki.
- Én is téged. - mondta. - És ha téged tényleg boldoggá tesz, hogy farkasokat ölök, akkor szívesen...
- Na, azért azt nem - nevettem. - Ők a testvéreim. Féltékeny vagy.
- Te meg meztelen. - súgta a fülembe Corin.
2010. május 2., vasárnap
24. fejezet- összekuszálódott dolgok
Leah szemszöge
A szobámban Brendon állt. Széles válla szinte betöltötte az egész szobát. És a szaga? Farkas – jutott el a tudatomig. És aztán ahogy rám nézett. A volt pasim annyira szenvedélyes volt és mintha most is ezt láttam volna a szemében. De hát, amikor szakított velem egy másik csajért… Miért érzem úgy hogy oda kell mennem hozzá, megölelni és… Nem tudtam kinyögni egy szót se csak álltam földbegyökerezett lábbal miközben Bred az arcomat fürkészte. Nem tudom miért, de elvörösödve sütöttem le a szememet. Így álltunk csöndben még egy ideig. Fellestem a szempilláim takarásából mire elmosolyodott.
- Rég találkoztunk! – szólalt meg végre. Nem válaszoltam mire közelebb lépett és beszélni kezdett.
- Tudom, hogy csúnyán váltunk el de…- teljesen kiborulva vágtam közbe
- Még hogy csúnyán? Kidobtál, mint egy használt zsepít! – rikácsoltam és az sem érdekelt, hogy felkeltem a szüleimet.
- Igazad van. De ez már csak a múlt és nem rágódhatsz folyton ezen. Amikor megtudtam, hogy valami Cullen gyerekkel jársz eljöttem ide és néztelek az ablakból. Nem is számítottam arra, ami történt. Leah én bevésődtem, beléd. – Többször is félbe akartam szakítani, de amikor meghallottam az utolsó mondatot… akkor teljesen kiakadtam. Nevetni kezdtem majd sírni és éreztem, hogy át fogok változni, ha nem kontrolálom magam.
Leah nyugodj le! Leah hallod NYUGI!
Összeszedtem magam és felnéztem Brandonra.
- Nem vésődhettél belém, mert nekem már van barátom. Érted én már foglalt vagyok.
- De ez sokkal erősebb! Nem állhatsz ellen!
- De igen. Az én bevésődésem Corin! Corin Cullen.
- Neked van... bevésődésed? – döbbent meg és mintha a válla meg ereszkedett volna és a térde megroggyant volna. Most csak képzelődőm?
Amikor bólintottam fogta és kivetette magát az ablakon. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja. Felhívtam Corint és kértem, hogy jöjjön ide. Alig két perc múlva már az ágyamban feküdt én pedig reszketve öleltem át. Megnyugtatóan énekelni kezdett. A hangja… édes istenkém, azt hittem, hogy máris álmodom. És akkor is csak őt hallottam.
Másnap reggel Corin ébresztett.
- Kicsim, ha nem akarod, hogy az apád itt találjon, akkor jó lenne, ha mennék. Mindjárt bejön. – nézett le rám Corin azokkal a gyönyörű zöld szemeivel.
- Akkor siess! – nyomtam egy csókot a szájára.
Kikászálódott alólam majd kiugrott az ablakon. Pár perc múlva apám jött be.
- Ne hidd, hogy nem hallottam a te lovagodat! – nézett rám, és ahogy elmosolyodott olyan kedves nevető ráncok jelentek meg az arcán hogy értettem miért szerethetett bele anya…
- Lebuktunk.
- És Brandont is hallottam ám! Akarod, hogy végezzek vele? Szíves örömest megfojtom.
- Apaaaaaa.
- Nem viccelek! – nézett le rám komolyan. – a falkának úgy is elég gondja van vele!
- Miért? Mit csinált?
- Nem akarja betartani a szabályokat. De ne aggódj kicsim minden jó lesz majd. - nézett le rám az öregem!
Nah meghoztam a fejit! A három komit most is várom!!!
A szobámban Brendon állt. Széles válla szinte betöltötte az egész szobát. És a szaga? Farkas – jutott el a tudatomig. És aztán ahogy rám nézett. A volt pasim annyira szenvedélyes volt és mintha most is ezt láttam volna a szemében. De hát, amikor szakított velem egy másik csajért… Miért érzem úgy hogy oda kell mennem hozzá, megölelni és… Nem tudtam kinyögni egy szót se csak álltam földbegyökerezett lábbal miközben Bred az arcomat fürkészte. Nem tudom miért, de elvörösödve sütöttem le a szememet. Így álltunk csöndben még egy ideig. Fellestem a szempilláim takarásából mire elmosolyodott.
- Rég találkoztunk! – szólalt meg végre. Nem válaszoltam mire közelebb lépett és beszélni kezdett.
- Tudom, hogy csúnyán váltunk el de…- teljesen kiborulva vágtam közbe
- Még hogy csúnyán? Kidobtál, mint egy használt zsepít! – rikácsoltam és az sem érdekelt, hogy felkeltem a szüleimet.
- Igazad van. De ez már csak a múlt és nem rágódhatsz folyton ezen. Amikor megtudtam, hogy valami Cullen gyerekkel jársz eljöttem ide és néztelek az ablakból. Nem is számítottam arra, ami történt. Leah én bevésődtem, beléd. – Többször is félbe akartam szakítani, de amikor meghallottam az utolsó mondatot… akkor teljesen kiakadtam. Nevetni kezdtem majd sírni és éreztem, hogy át fogok változni, ha nem kontrolálom magam.
Leah nyugodj le! Leah hallod NYUGI!
Összeszedtem magam és felnéztem Brandonra.
- Nem vésődhettél belém, mert nekem már van barátom. Érted én már foglalt vagyok.
- De ez sokkal erősebb! Nem állhatsz ellen!
- De igen. Az én bevésődésem Corin! Corin Cullen.
- Neked van... bevésődésed? – döbbent meg és mintha a válla meg ereszkedett volna és a térde megroggyant volna. Most csak képzelődőm?
Amikor bólintottam fogta és kivetette magát az ablakon. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja. Felhívtam Corint és kértem, hogy jöjjön ide. Alig két perc múlva már az ágyamban feküdt én pedig reszketve öleltem át. Megnyugtatóan énekelni kezdett. A hangja… édes istenkém, azt hittem, hogy máris álmodom. És akkor is csak őt hallottam.
Másnap reggel Corin ébresztett.
- Kicsim, ha nem akarod, hogy az apád itt találjon, akkor jó lenne, ha mennék. Mindjárt bejön. – nézett le rám Corin azokkal a gyönyörű zöld szemeivel.
- Akkor siess! – nyomtam egy csókot a szájára.
Kikászálódott alólam majd kiugrott az ablakon. Pár perc múlva apám jött be.
- Ne hidd, hogy nem hallottam a te lovagodat! – nézett rám, és ahogy elmosolyodott olyan kedves nevető ráncok jelentek meg az arcán hogy értettem miért szerethetett bele anya…
- Lebuktunk.
- És Brandont is hallottam ám! Akarod, hogy végezzek vele? Szíves örömest megfojtom.
- Apaaaaaa.
- Nem viccelek! – nézett le rám komolyan. – a falkának úgy is elég gondja van vele!
- Miért? Mit csinált?
- Nem akarja betartani a szabályokat. De ne aggódj kicsim minden jó lesz majd. - nézett le rám az öregem!
Nah meghoztam a fejit! A három komit most is várom!!!
2010. április 30., péntek
sziasztok!
Tudom hogy nagyon rég még csak nem is jelentkeztem de hoztam egy meglepit aminek semmi köze a fichez. A barinőm encsi írt egy verset angolul és én segítettem neki magyarul is megversesíteni. nah nagy fáradságok között megszületett. De a vers minden joga encsijé tehát lécci ne másold le :D
1.
Az öledben ülök, a karjaid körülöttem
Ezen a gyönyörű, napos, tavaszi reggelen
Nem beszélünk, nincs szükségünk a szavakra
Te vagy a fészkem, én a te fészked madara.
Élvezem a csöndet, kezem a kezedben
A pillanat tökéletes, de felülök az öledben
A szemedbe nézek és kimondom
A szavakat, amellyel megölöm magamat::
Ch.
Velem maradsz?
Szeretni fogsz örökék?
Közénk nem állhat semmi többé
Velem maradsz?
Bármikor hívhatlak?
Esküdd meg, mert annyira akarlak
2.
Csak bámulsz, a szemed tele kétséggel
"Hát nem szeretsz?" kérdezem sajgó szívvel
"Szeretlek, de ne kérj ilyet tõlem
Csak éld az életed velem!
Élveztem a csöndet, fogni a kezedet
De miért emeltem fel a fejemet?
Miért néztem a szemedbe? Miért mondtam ki a szavakat?
Miért tettem mindent tönkre egy pillanat alatt?
Ch.
3.
Csak bámulsz, a szemed kétségben ég
Azt hittem nem szeretsz. Nem tudtam miért
Ennek már több éve, most céltalanul bolyongok
Egyedül az utcákon, csak egyedül kuporgok.
Elveszítettem mindent azért amit tettem
A világomat, az életemet, téged, Chadem
Most már tudom, hogy csak meg voltál ijedve
Most már nem vagy az enyém, gondoltam keseregve.
Ch.
remélem tetszett és várom a véleményeket
új fejezetet nem tudom hogy mikor kaptok. nem akarok most kifogásokat írni de egyszerűen nincs ihletem :( nah de azért majd valamikor rakok fel frist!
és előre akarok szólni nyáron nem leszek és egy darab fejezet nem fog felkerülni :P
nah azért szeretlek titeket (L)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)